A földmérés lényege
A mai földmérés lényegét a következőképp lehetne összefoglalni: A kapcsolat a terep és a térképek között.
Mai világunkban egyik célja a földfelület domborzatának, minőségének megjelenítése papíron illetve képernyőn, másik célja az ingatlanok elhelyezkedésének, nagyságának, típusának nyilvántartása. Ez utóbbi kétirányú tevékenység : egyrészt a terepben létező ingatlanok bemérése és ábrázolása a térképben, másrészt a térképben jegyzett, vagy újonnan tervezett határok kivitele – kitűzése a terepbe.
A földmérés gyökerei
A földmérést eleinte a nagyobb építkezések tették szükségessé, valamint a földművelő birtokok határainak nyilvántartása, és a területük szerinti adózás. Az ókori
Mezopotámiában i.e. 3. évezred második felében már agyagáblákba rajzolt „kataszteri” térképeket használtak az adózáshoz, valamint a folyók által elárasztott telkek rendszeres kitűzéséhez.
Ókori Egyiptom és Róma
Az ókori Egyiptomban is az évente áradó Nílus miatt évről évre ki kellett jelölni a földművelési területek határait, ezért létrehozták az első ilyen nyilvántartást, amely alapján a királyi földmérők ezt megtehették, és ez képezte az adózás alapját is.
Már az i.e. 19. századból is fenmaradtak területszámításról szóló írások. A Római birodalomban a földmérők már i.e. több évszázaddal domborzati térképeket is készítettek katonai célokra, és az utak, alagutak, csatornák építéséhez is tervezésre, komoly geometriai számításokra volt szükségük. Róma városának már az i.e. 1. században aprólékos nyilvántartási térképe létezett.
Földmérés a középkori Európában
A középkori Európában a földmérést illetően jellemzően földrajzi térképeket készítettek, egyre tökéletesedő mérési eszközökkel, módszerekkel, számításokkal. A 16. sz. közepéig a térképezés mesterségének központja Itália volt, később Franciaország, Hollandia, Anglia. A 17-18. sz. Jelentős előrelépéseket hozott : elkezdték használni a triangulációs mérési rendszert, eszközként a teodolitot, amelyek segítségével már valóban pontos térképeket lehetett készíteni.
A környékünkről készült első fennmaradt kisléptékű térkép a Lázár-térkép 1528-ból. A későbbiekben Mikoviny Sámuel megyetérképei jelentettek nagy előrelépést mind mérési, mind ábrázolási módszereinek színvonalával, újításaival.
Geodéziai módszerek
A mai Szlovákia területét is érintő első részletes topográfiai térképezést Mária Terézia rendelte el 1764-ben, ez volt az I. katonai felmérés, amely 1:28800 léptékkel készült grafikus háromszögeléssel, dioptriával és mérőasztal-eljárással.
Nagy hiányossága, hogy alappontházlózat nem lévén a mérések összeillesztése bizonytalan volt olyannyira, hogy 1806-ban I. Ferenc elrendelte a II. katonai felmérést, amely aprólékosabb, pontosabb mérésekkel ugyan, de az alapponthálózat pontatlansága miatt összeségében még mindig elégtelen minőségűre sikeredett.
A mérések pontossága
A III. katonai felmérés jóval később, 1872 és 1884 között zajlott. A háromszögeléshez a Bessel-ellipszoidot használták, így a művelet egységesítése már pontosabb volt, már csak a hagyományos aprólékos mérések – főleg a távolságmérés (lépéssel vagy becsléssel) – hibái gyengítették földmérés a végeredményét.
A világháborúk óta pontos alapponthálózatot, korszerűbb eszközöket használó mérésekkel, pontosabb vetületi leképzésekkel szerkesztik a topológiai térképeket. Az első részletes kataszteri mérések 1856-ban kezdődtek. 1908-ig kizárólag rajzi módszerekkel dolgoztak, majd fokozatosan áttértek a számszerű eljárásokra, aminek nagyon fontos szerepe van ma is a telekhatárok kitűzésében, megállapításában.
Ezek a térképek ölrendszerben, 1:2880 méretarányban rajzoltattak, ill. 1:1440 vagy 1:720 a sűrűn beépített területeken. (1 öl = 1.89648384 m, 1 négyszögöl = 3.596651 m2, 1 kataszteri hold = 1600 négyszögöl.)
A XX. század
Bár a technika fejlődött, a XX. sz. viharos évtizedei nem tettek jót az ingatlan-nyilvántartás pontosságának, hiszen alig fejeződött be a telekkönyvek létrehozása, sőt több helyen félbeszakadt az első világháború miatt, ennek következményeképp máris jött az első földreform, később a második földreform, később államosítás, szövetkezesítés – ráadásul egyik sem lett teljesen befejezve, elégségesen dokumentálva, pontosan bemérve, – mindez a mai napig gyakran komoly fejtörést okoz egy-egy tulajdonjogi rendezésnél.
1951-ben elkezdődött az „ingatlan-evidencia” megalapozása, melynek térképei az akkor létező térképek alapján készültek, azzal a módosítással, hogy a tulajdoni jogokat, határokat figyelmen kívül hagyva az aktuális használat szerint rajzolták a parcellákat.
A kavarodás
Ennek a korszaknak „köszönhető” többek között a sok felvásárlás, kisajátítás nélküli közút, csatorna, mezőgazdasági telep ill. termőföld, erdő, stb. kialakulása. A mai térképek zöme a fentemlített térképek további újítgatásával, másolgatásával keletkezett, innen ered a néha megdöbbentő pontatlanságuk. A komáromi járásban 2013-ig mindössze 5 kataszterben készült pontos mérésekkel felmért új térkép : Komáromban, Ógyallán (csak beltelek), Bagotán, Bajcson (csak beltelek), Hetényen (csak kültelek).
A telekkönyvi, kataszteri térképbe a változások vázrajzok segítségével vihetők be, ezek pontossága is hosszú utat járt be az elmúlt száz évben. Igazából nem a bemérés pontosságáról van szó, hiszen már a XX. sz. elején is alkalmazott ortogonális módszerrel is lehetett elégséges színvonalon mérni, inkább a térképbe való beillesztés az, ami egészen a 90-es évekig rontotta a grafikus nyilvántartás minőségét.
Poláris mérési mód
Ekkortól terjedt el széles körben a poláris mérési mód használata teodolittal, elektronikus mérőállomással.
A következő fejezet kezdete az egységes koordináta-rendszerben történő mérés 2009. évi bevezetése, amelyet a néhány centiméter pontossággal mérő GPS-technológia tett lehetővé. Fontos még megemlíteni a „ROEP” szerepét, mely leginkább a nyilvántartás írásos részét érinti.
Fő feladata a tulajdonjog egységes kimutatása volt, tehát egy kataszterben a ROEP végeztével minden egyes négyzetméternek van „gazdája”, azaz tulajdoni lapon vezetett tulajdonosa. Amennyiben egy terület legutolsó kimutatott tulajdonosa nem föllelhető, az állami földalap hivatott azt helyettesíteni az erre vonatkozó törvényben meghatározott jogkörrel.
Földrendezés
Az ezt követő földrendezés, „PPÚ”, viszont a kültelki térképállapot átrendezése, megszüntetése annak az áldatlan állapotnak, amelyben szinte senki sem a saját tulajdonát használja, mert az szétszórva található, 10-20 különböző részén a kataszternek, és még ott is csak társtulajdonként, pl. 3/49 részarányban. Tehát a földrendezés eredményeként egy tulajdonos összes tulajdoni részét (egy kataszteren belül) egyesítik, és egy – nagyobb birtok esetében : néhány – helyen kimérik.
Hasonló dolog történt a rendszerváltást követő években ( pótföldkimérés, „vytýčenie náhradných pozemkov”), azzal a lényeges különbséggel, hogy az csak ideiglenes és csak használati joggal felruházott telkekről szólt. Ezzel szemben a földrendezés a földjeink kataszteri térképben és tulajdoni lapon vezetett végleges helyét és állapotát eredményezi. Járásunkban 2013-ig Bagotán és Hetényen fejeződött be ezen folyamat.
